Környezetvédelem, munkavédelem, tűzvédelem

EHS Blog

Munkabaleseti statisztikák, és ami mögöttük van

2015. március 31. - EHSblog

A munkabalesetek száma és ezen belül a súlyos esetek aránya egy fontos mutató, melynek segítségével láthatjuk, hogyan állunk a munkavédelemmel, a javuló, vagy romló tendencia elárulja, a helyes irányba haladunk-e.

Bár a statisztikák különbözhetnek, hisz minden egyes statisztika módszertana eltér, mégis mutatnak valamit.

Az országos munkavédelmi felügyelőség szerepét betöltő szervezet, ami jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály, minden évben közzéteszi honlapján éves tájékoztatóját a munkabalesetek alakulásáról. Ezek jelenleg 2000-ig tartalmazzák az adatokat, melyek alapján látható, hogy az elmúlt 15 évben a munkabalesetek száma folyamatosan csökkent.

 

Forrás: www.ommf.gov.hu

 

Ha hosszabb távú tendenciára vagyunk kíváncsiak, akkor elérhető a Központi Statisztikai Hivatal munkabaleset statisztikája is, mely azonban tartalmazza a bányakapitányságok hatáskörébe tartozó baleseteket is. Éppen ezért, a 90-es évek elejéhez képesti csökkentésben szerepe van a bányabezárásoknak is, ennek ellenére elmondható, hogy hosszútávon is csökkenő tendenciát mutat a balesetek száma.

 

243ee1df4154957650c565ea4011ea88.png

Forrás: www.ksh.hu

Egy más módszertannal készült, de nagyságrendileg hasonló képet mutat az Eurostat statisztika is, ahol más, érdekes anomáliára bukkanhatunk.

Először nézzük meg, hogy mennyi munkabaleset történik az Európai Unióban. Ami elsőre szembetűnik, az, hogy minél fejlettebb egy tagország, annál több munkabaleset éri az ott dolgozókat.

 

c4fb5fce6319da0b86d835bb938a5887.png

Forrás: ec.europa.eu/eurostat

 

Ha az alkalmazottak számához viszonyítunk, akkor értelmezhetőbb információhoz jutunk, de így is az látszik a 2012-es adatok alapján, hogy az EU15 százezer alkalmazottra vetített munkabalesetek számában rosszabb képet mutat.

 

7d602ee6f81f686f0bd93e2553e0d5cc.png

Forrás: ec.europa.eu/eurostat

 

Nézzük meg a halálos balesetek arányát is.

 

4415df881bcaeca558c54fd16100e703.png

Forrás: ec.europa.eu/eurostat

 

Érdekes módon a halálos balesetek aránya már rosszabb a Kelet európai országokban, mint az EU15. Ez akkor azt jelenti, hogy az EU15-ben rosszabb a munkavédelmi helyzet, de a többi tagországban súlyosabbak a balesetek? Nagy valószínűséggel ennél egyszerűbb magyarázat is van.

Az EU15 munkabiztonsági kultúrája magasabb, a munkavállalók és munkáltatók hozzáállása az, hogy a megtörtént baleseteket kivizsgálják, jelentik és tesznek az ismételt előfordulás ellen, ugyanakkor a Kelet európai országokban igyekeznek eltitkolni, eltusolni a munkabaleseteket. Ezért van az, hogy a nem eltitkolható halálos balesetek arányában rosszabbul teljesítenek a később csatlakozottak, viszont a bejelentett munkabalesetek száma elmarad a régi tagországokétól.

Mindezek tükrében elmondhatjuk, hogy Magyarországon van még hova fejlődnie a munkabiztonsági kultúrának és a közeljövőben esetleg romló statisztikai mutatók nem feltétlenül romló állapotokat fognak mutatni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ehsmindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr27324810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.